Budapesti Libidó

Mindig azt mondják, hogy a nőknek szükségük van érzelmekre is a szexhez. Ismerek olyan lányt, aki teljesen külön tudja választani a kettőt, de nekem, például, szükségem van érzelmekre, ezért mindig bemagyarázom magamnak a szerelmet (kiskapuk mindig vannak).

Mi, nők viszont hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a férfiak lelketlen szexrobotok. Hát nem, nekik is kell az érzelem. Az más kérdés, hogy viszonylag ritkábban akad olyan, akivel el tudják képzelni hosszútávon, szóval nincs mit tenniük: a férfiembernek igényei vannak, ki kell elégíteni azokat. A szex valahogy mindig a reményről szól: talán vele meglesz az, ami másokkal nem.

Képtelen vagyok magamra szexrobotként tekinteni (ne már, épp egy nő!), de nézzük objektíven: (csak mondok egy nevet) Csilla vagyok, imádom a szexet! (Mint az antialkoholisták klubjában, de mondhatnék szexfüggők klubját is, most jön a taps.) Ebben csak az nem igaz, hogy Csilla vagyok.

Természetesen a szex akkor jó, ha érzelem is van mögötte, amúgy meg, kell. Az, hogy féléves önmegtartoztatáson vagyok túl (jöhet a vastaps) azt jelenti, hogy egy idő után már az érzelem kellett. Vártam. Egyre nagyobb hülyeségnek tűnt, de azért kitartóan vártam. A legrosszabb az, hogy nem is volt olyan nehéz, a szex kezdte értelmét veszíteni! Fél évig megtapasztalhattam, milyen bigottnak lenni.

A legbüszkébb akkor voltam magamra, amikor kilátásba helyeződött egy kiadós kaland, de én visszautasítottam (hóhó, az erkölcsösség mintaképe, szobrot neki!). Háromszor is. Az elsőre vagyok a legbüszkébb, akkor egy francia srácnak mondtam nemet. Őt még ismertem is, tehát, nem is számított volna újabb kalandnak, hiszen már egyszer, kétszer, háromszor megtörtént köztünk minden. Na, és ne feledjük, hogy egy franciáról van szó! A másodikat azért utasítottam vissza, mert azt hiszem, többet szerettem volna. A harmadikat meg már passzióból. Kezdtem belelovalni magam: meddig bírom?  Leszokom róla, mint a dohányzásról! Persze, azért reméltem, hogy nem.

Szakadatlanul hittem a szerelemben és ismerkedtem, és szakadatlanul sikertelenül. Aki nem volt pöcsfej, annak feltűnt az exe. Mindenki azt mondja (én is fordított esetben), hogy akkor történik valami, amikor letettél róla. Na, mondjuk a szexről eléggé letettem… Egy idő után a pasikról is. És ekkor tényleg történt valami. Nem szeretnék már nagy szavakat használni, de most kénytelen vagyok. Ez nem szerelem, ez annál sokkal több.

Megláttam, elkezdtünk beszélgetni (angolul, mert a sors folyton folyvást szeretné, ha csiszolnám a nyelvtudásomat), végigbeszélgettünk és táncoltunk egy éjszakát, és hajnalra –mikor a hóesésben, a kezemet a zsebébe dugva, andalogtunk - tudtam, hogy ő AZ. Fene idealista vagyok, és azt gondolom, mindenkinek van egy párja (párja csak a zokninak van (by Ginger barátnőm), és úgy éreztem, nekem ő az. It is so cute! – tudom.

Az elsőt még követte pár találkozás, ahol minden benyomásom igazolódott. Majd jött a szex és ott még inkább meggyőződhettem róla, hogy igen, igen, ő AZ.  Amikor közel kerülsz valakihez érzelmileg, akkor a legjobb a szex. Az első sosem tökéletes, aztán egyre jobb lesz minden alkalommal, amikor már érted a rezdüléseit, és ő is a tiédet. Amikor már kiderül, hogy mit szerettek (mocskos szavakat suttogni, bilincset, hajnali ébresztő szexet stb.)

Igazán izgultam, hogy emlékszem-e még egyáltalán valamire a szexből, de szerencsére ez olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni, csak meg kell tanulni.